Angelina Jolie x Saint laurent2019.08.08. 21:14, Fanni
Angelina Jolie is megjelent július 20-án, szombat délután a 2019-es San Diego-i Comic Con harmadik napján, ahol a Marvel stúdió paneljához volt hivatalos, aminek a Hilton Bayfront adott otthont.
A 44 éves színésznő egy tőle megszokottan egyszerű, klasszikus stílusú és szexi darabban lépett a színpadra, ahol remekül nézett ki. Angelina egy fekete, aszimmetrikus szabású és a vállánál kivágással kiegészített Saint Laurent midiruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami a derekánál szűkített fazonú volt. A színésznő ez alkalommal nem igazán lépett ki a megszokott komfortzónájából, ráadásul úgy éreztem, hogy az outfitje egyáltalán nem tükrözte a ragyogó arcát, túlságosan is komor és sötét volt a választása, amit eléggé sajnáltam. Egy piros, pink, de akár egy zöld árnyalatban sokkal jobban tetszett volna ez a ruha, ráadásul izgalmasabb is lenne a végeredmény. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a fekete nem állt volna jól a színésznőnek, hiszen ez az egyik kedvenc árnyalata, sokszor láthatjuk rajta és a bőrszínével, valamint a barna hajával is jól kiegészítik egymást, egyszerűen csak hiányoztak nekem a színek, esetleg a minták a megjelenéséből. A szabásba viszont nem tudok belekötni, a stylistja jól választott Angelina számára, akinek a kecses dereka és a csípője is fantasztikusan ki lett hangsúlyozva, valamint a lábait és a vállait is sikeresen megvillantotta, amivel a szexibb vonalat is sikeresen megjelenítette. Összességében rendben volt a választása, de egy késő esti talkshow-ban, esetleg egy sajtókonferecián sokkal szívesebben láttam volna rajta ezt az összeállítást, mint itt. Kiegészítőként egy pár fekete Saint Laurent magassarkút, valamint Cartier ékszereket választott.
Angelina haját egy szoros és magasan elhelyezett copfba fogták össze. A sminkje a megszokottak szerint készült el; a szemeit fekete szemhéjpúderrel, illetve műszempillával emelték ki, az arcát kontúrozták és highligher-t is használtak, míg az ajkaira barackszínű rúzst vittek fel.
Tessa Thompson x Loewe2019.08.08. 20:53, Fanni
Tessa Thompson is hivatalos volt július 20-án, szombat délután a 2019-es Comic Con-on megrendezett 'Westworld' sorozat paneljához, amit San Diego-ban rendeztek meg a harmadik napon és a Hall H adott neki otthont.
A sorozat 35 éves színésznője egy nagyon laza és könnyed, monokróm stílusú ruhában lépett a rajongók elé. Tessa egy kétrészes, hófehér Loewe kreációt viselt a 2020-as Resort kollekcióból, ami egy laza, lágy esésű maxiruhából, illetve egy blézerből állt össze. Be kell vallanom, hogy ez a szett nem volt a kedvencem tőle, láthattunk tőle már ennél sokkal jobb és izgalmasabb outfiteket is, kicsit sajnálom, hogy ennyire visszafogta magát ezen az eseményen, mert ennél azért egy kicsit többet vártam volna tőle. Igazából nem is azzal van a baj, hogy nem állt volna jól neki a végeredmény, hiszen előnyös volt számára az egész, bár azt sajnáltam, hogy a blézert bevállalta, mert ezzel együtt túl bonyolult és mozgalmas volt a megjelenése, a felső elterelte a ruháról a figyelmemet, szívesen láttam volna a felső csipkés, illetve lézerkivágott kialakítását. Tessa alakja egyébként viszonylag jól ki lett emelve, a sok "lógó" anyag ellenére is került figyelem a derekára, valamint a csípőjére is, aminek örültem. A fehér színválasztás a korábbi fekete ruhájánál sokkal jobban tetszett, frissítő és kellemes volt a végeredmény ennek köszönhetően, ráadásul a sötét bőrszínével, illetve a fekete hajával is nagyszerű kontrasztot alkotott, bár a sminkje szerintem lehetett volna színesebb, vagy legalább csak a rúzs az ajkain. Azt viszont szerintem elismerhetjük, hogy ez a laza, visszafogott stílus megállta a helyét ezen az eseményen. Kiegészítőként egy pár fehér Stuart Weitzman magassarkút, valamint EF Collection és Hearts on Fire ékszereket választott.
Tessa haját egy szoros, alacsonyan elhelyezett kontyba készítették el. A sminkje friss és üde lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel és szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították, illetve highligher-t is használtak, míg az ajkaira mályvaszínű matt rúzst vittek fel.
Thandie Newton x Brandon Maxwell2019.08.08. 20:12, Fanni
Thandie Newton is a jelenlévők között volt a 'Westworld' paneljánál még július 20-án, szombat délután a 2019-es San Diego-i Comic Con harmadik napján a Hall H-ben.
A sorozat 46 éves brit színésznője egy igazán izgalmas és nőies, kacér ruhában érkezett a színpadra a rajongók elé. Thandie egy fehér alapszínű, magasított nyakrésszel, illetve peplummal kiegészített, egyenes szabású Brandon Maxwell midiruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit fekete leopárdmintázattal díszítettek fel. A színésznőt mindig is csodáltam a kifinomult és nőies stílusa, valamint a hihetetlen önbizalma miatt, amitől most is szó szerint sugárzott. A ruha a maga egyszerűségével igazán feltűnő volt, bár sok újdonságot nem mutatott vele, illetve nem is mondanám igazán emlékezetesnek a végeredményt, viszont az eseményen tökéletesen megállta a helyét, a végeredmény nem volt túl elegáns, kicsit "hétköznapi" volt, egy kis csavarral, ami miatt a stílusának tényleg megfelelő volt és eladhatóvá tudta tenni számomra az egészet. A szabás a maga visszafogottságával rendben volt, szépen kiemelte a színésznő kecses derekát, illetve a csípőjét is, de a legjobban a vállvillantása tetszett a magasított nyakrész mellett, amivel modernebb csavart adtak a 60-as éveket megidéző ruhának. A peplum is remek ötlet volt, bár nem sok esetben néz ki júl a ruhákon, de most jól mutatott és formásabbnak tűnt tőle Thandie csípője. A fekete-fehér színvilág klasszikus stílusú és biztonságos választás volt, az ő esetében is jobban örültem volna egy feltűnő színnek, de legalább a fehér volt túlsúlyban, nem a fekete, aminek örültem, így a nyári évszakhoz is jobban passzolt, a mintázattal pedig sikerült feltenniők a pontot az i-re. Ha már a ruha nem is volt színes, akkor legalább a kiegészítőkkel játszadozhattak volna, ami bevallom nekem hiányzott. A megjelenését egy pár fekete Giuseppe Zanotti magassarkú szandállal, illetve EF Collection, valamint Melinda Maria ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Thandie haját egy magasan elhelyezett, egyszerű copfba fogták össze. A sminkje elég egyszerű lett; a szemeit barna és fekete szemhéjpúderrel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították, de pirosítót is használtak, míg az ajkaira barna matt rúzs került.
Evan Rachel Wood x Jill Stuart2019.08.08. 19:53, Fanni
Evan Rachel Wood is ott volt még július 20-án, szombat este a 2019-es San Diego-i Comic Con-on, pontosabban az esemény harmadik napján, ahol a 'Westworld' paneljához volt hivatalos a Hall H-ben.
A sorozat 31 éves színésznője egy a stílusához tökéletesen passzoló, sötét, de mégis nőies és kicsit romantikus stílusú darabban érkezett a rajongók elé. Evan egy fekete, kétrészes Jill Stuart szettet viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, ami egy finoman átlátszó, lágy esésű és magasított nyakú, illetve piros pöttyökkel díszített midiruhából, valamint egy szűkített fazonú blézerből állt össze. A színésznő az esetek 90%-ában inkább nadrágos összeállításokat, jumpsuit-okat, valamint nadrágkosztümöket szokott viselni, éppen ezért sikerült meglepnie ezzel a nőiesebb vonallal, ami nekem egyébként nagyon is tetszett. Az alakja tényleg fantasztikusan ki lett hangsúlyozva benne, nagy figyelem került Evan vékony derekára, valamint a csípőjére is, de a szoknya finom átlátszósága miatt még a lábait is sikerült sejtelmesen megvillantania, amivel szerencsére nem esett túlzásokba, nem láthattunk túl sok mindent belőle. A színválasztással igazából nem gondok voltak, hanem csak annyit jegyeznék meg a feketével kapcsolatban, hogy jobban örültem volna valami izgalmas és feltűnő színnek, bár a sötét árnyalatok is jól állnak neki, ami tagadhatatlan, a világos bőrszínével és a szőke hajával szépen kiegészítették egymást. Azt viszont nagyon értékelem, hogy bevállalta a piros pöttyöket, amitől színes és igazán izgalmas lett a végeredmény. Az eseményen szerintem nagyon jól megállta a helyét, a blézertől mondjuk megszabadultam volna, hogy kicsit lazább legyen az egész, de összességében elégedett voltam mindennel. A megjelenését egy pár fekete Christian Louboutin magassarkúval, valamint Melinda Maria ékszerekkel egészítette ki és tette teljessé.
Evan haját egy középen elválasztott, oldalt egy-egy szoros fonattal kiegészített, alacsonyan elhelyezett, szoros kontyba készítették el. A sminkje egyszerű, de mutatós lett; a szemeit barna és arany szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát bronzosították és highligher-t is használtak, míg az ajkaira piros matt rúzs került.
Tessa Thompson x Gucci2019.07.30. 11:44, Fanni
Tessa Thompson is jelen volt a Marvel paneljánál a 2019-es San Diego-i Comic Con harmadik napján, vagyis július 20-án szombat délután, aminek a Hall H adott otthont.
A 35 éves színésznő egy eléggé egyszerű ruhában volt látható az eseményen, bár a díszítőelemeknek, illetve a kiegészítőknek köszönhetően sikerült kitűnnie a tömegből. Tessa egy fekete alapszínű, egyenes szabású és hosszú ujjakkal kiegészített Gucci miniruhát viselt a 2019-es őszi/téli kollekcióból, amit metálos fényű fekete és piros rojtokkal díszítettek fel, valamint egy ezüst-kék brosssal tettek teljessé. A színésznő az elég színes és feltűnő, sőt emlékezetes megjelenéseiről híres, szóval ezzel a visszafogottabb vonallal sikerült meglepnie, bár el kell ismernem, hogy tetszett a végeredmény, nem okozott számomra csalódást. Magáról a ruháról túl sok mindent nem lehet elmondani, nem lett 100%-osan kihangsúlyozva benne Tessa alakja, a dereka és a csípője is majdnem teljesen elveszett benne, igaz ez engem nem zavart, hiszen sikerült tökéletesen megvillantania a hosszú lábait, amit nagyra értékeltem, ennek köszönhetően pedig a kacér vonal is megjelent. A színeket illetően nekem kifejezetten hiányoztak az élénk, nyáriasabb színek, ettől a sok feketétől a Comic Con-on frászt kaptam, de tényleg, bár jól állt neki, a metálos pirossal kiegészítve az egész sokkal jobban tetszett, a bőrszínével megtalálták a közös hangot, de komor volt mégis az egész. A kiegészítőkkel sikerült igazán feltenniük a pontot az i-re, igaz nem gondoltam volna, hogy valaha tetszeni fognak nekem a hasonló cipők, de a színésznő eladhatóvá tudta tenni számomra. Kiegészítőként egy pár ezüst-arany Gucci magassarkút, illetve Gucci ékszereket választott.
Tessa haját egy szoros és alacsonyan elhelyezett kontyba fogták össze. A sminkje természetes és egyszerű lett; a szemeit barna szemhéjpúderrel, valamint szempillaspirállal emelték ki, az arcát kontúrozták és egy kevés highligher-t is használtak, míg az ajkaira nude színű matt rúzs került.
|